" Add, hogy ne azt  kérjem, 
védj meg a veszélytől,
hanem azt, hogy félelem
nélkül nézzek szembe vele.

Add, hogy ne azt kérjem,
ments meg a fájdalomtól, 
hanem, hogy olyan szívet 
adj nekem, ami legyőzi azt.

Add, hogy az élet csata- 
mezején ne szövetségeseket 
keressek, hanem a saját
magam erejét.

Add, hogy félelmemben és 
aggodalmamban ne segítség 
után sikoltsak, hanem 
reméljem, hogy lesz elég 
türelmem várni, amíg eljön 
szabadulásom.

Add, hogy ne legyek az a 
gyáva, aki a kegyelmet 
csak a sikerben ismeri fel, 
De engedd éreznem áldó 
kezedet, ha mégis 
elbukom." 

 Rabindranath Tagore

Mindig arra vártam....

„Mindig arra vártam, hogy eljöjjön hozzám. Aztán kopogtak szívem ajtaján. Az ajtóban ő állt, azt hittem rá vártam.  Engedtem, hogy belépjen életembe, akár egy szobába, hogy aztán ott, mint az elefánt a porcelánboltban, semmire sem vigyázva törjön, zúzzon, végül kisétáljon onnan, vissza se nézve. Bámultam egyre távolodó hátát, s az utána csukódó ajtót. Az élet szinte elsuhant ablakom mellett, miközben ostoba módon visszatérte után sóvárogtam. De valaki, akinek örökké hálás leszek, levette rólam a rózsaszín szemüveget, s végre igazi színeiben láttam a világot. Csak álldogálván mindennek a közepén, számomra meglepő dolog tudatosult bennem. Bár fájt a felismerés, és nem töltött el boldogsággal, tudtam hogy nagy igazságra ébredtem rá. Nem érdemes olyanra pazarolni értékes, vissza nem térő pillanatokat az életünkből, aki meg sem becsüli rá áldozott időnket, törődésünket.„

Már csak a szeretet motivál...

„ - Hogyan harcoljak egy láthatatlan ellenséggel? Ha nem láthatom, hallhatom, érinthetem? Kezdek belefáradni a küzdelembe, pihenni vágyom, de amíg a célt el nem érem nincs nyugtom. Már csak a szeretet motivál, de ha nem győzhetek legalább egy csatában, - még ha háborút nem is nyerhetem meg - akkor meghalok belül. Egy kis jelet adj, hogy megéri küzdeni, megéri átúszni veszélyes vizeken, áthatolni megannyi akadályon, mert a túlparton vár a csata jutalma… a nyugalom, a boldogság és ő.
Vagy csak az összetört szív darabkái maradnak meg nekem? Ékes bizonyítékként, hogy harcoltam, volt bátorságom küzdeni, s végül méltósággal veszíteni egy olyan ellenféllel szemben, aki a szövetségesem, olyan társam lehetett volna, aki tisztel, megbecsül és szeret? Ha lett volna hite, ereje felvenni a harcot azzal a démonnal, ki elemésztette a lelkét? 

- Nem tudom a választ és nem is látom előre a jövőt. Bár megtehetném, bár segíthetnék, de ez a te leckéd, bármilyen fájdalmas is számomra téged szenvedni látnom, testvérem. Még egy kicsit tarts ki, eljöhet az az idő amikor győzhetsz a háborúban, s megleled a nyugalmat, a boldogságot… mellette."

Kalu és Hanzen beszélgetésének részlete.

"A szívem a tiéd"

"A tekintetem csak téged lát, a szívem csak téged követ, de az eszem nem tudja még. Hiszen félek megsebzel, eltiporsz, mint egy figyelmetlen kisgyermek, egy nemtörődöm felnőtt, a virágot; mely átlagos, se nem hivalkodó, se nem tökéletes, ám odaadó, nagylelkű.
Hiába ellenkezel...
magamba ivódott minden szavad, tudatában vagyok minden mozdulatodnak, mikor azt hiszed nem látlak. Érzem minden rezdülésed. Hallom lépteid zaját ahogy közelítesz felém, akkor is ha tudom, még el sem indultál. Mond hát meg, ez igaz érzelem? Vagy csupán képzelem?"

Kalu vallomása Salemhez, az Összetört tükrök összeomlott világok című kötetből. Nagyon megszerettem ezt  két szereplőt. Amint összeraktam a sztorijuk második kötetét fel rakom mindkettőt. Tudom már ígértem hogy hoz

om.  :D

Saját szerzemények, nem csak a sztori de a benne szereplő karakterek is, mielőtt valaki lopással vádolna :)