Túléltem

Hűha de rég jártam erre. Ideje már frissíteni. Nah, a munkám véget ért, most itthon szenvedek. A jó hír, túl vagyok az első vizsgámon. Nem volt olyan vészes, mint hittem, sztem nem lett rossz :D de majd kiderül. A többi azért parásabb, persze amikor tanul az ember akkor talán annyira nem. Amint vége a vizsgáimnak, belevetem magam a német nyelv tanulásába. Nem kis dologba vágom a "fejszém" az biztos. Ennek ellenére, tudom hogy menni fog :) [fő az optimizmus] 
Nem akarom elkiabálni, ám úgy tűnik megjött a jó idő. Bár elég szeszélyes az idei május, így kitudja meddig tart a napsütés. Ki is használom, eltűnök, szóval mára ennyi a friss, este lehet hogy jelentkezem még. Élvezzétek ki a szép időt.
Bye-bye

Végre, a mai nap is a végéhez közelit. Hulla vagyok. Munka és hétvégén suli, nem a legjobb párosítás, bár sose voltam normális, ezt bármelyik barátnőm tanúsíthatja :D 
Ehhh, kiver a viz ha május közepére gondolok. Váááá vizsga! De én hülye, ahelyett hogy a tételeket bújnám, itt ülök a gép előtt. Hmm... a gyakorlati vizsgától nem parázok, viszont a szóbelitől kiráz a hideg, pedig nem most vizsgázom először életemben.  
Úgy érzem magam, mint akinek a hátán átgyalogolt egy hadsereg, páncélban. Nah elég a nyavalygásból, életre fel! :D vagy nem. 
A sztorit folytatom, bár most kissé ihlethiányban szenvedek. Jól meg is szidtak érte, mert megígértem, hogy... 
Igyekszem Dia, igyekszem a neked szánt sztorival.  A tiéddel is Tündi, csak kissé el vagyok maradva, utol kéne érnem magam. Sajnos vagy nem sajnos, az írásban maximalista vagyok, túlzottan is. Höh, ez van. 

Nah már március van.  :D
Jah a másik dolog. Inkább vagyok egyéniség, és hökkentem meg az embereket a dumámmal, mint tucatember, ki a tömeget követi.
"Vagyok, ki vagyok, azt nem te határozod meg, csak is én. Önmagam bírái előtt vetek számot, nem előtted. Önmagam döntéseiért, cselekedeteiért tartozok felelősséggel, nem a tieidért. Csak és kizárólag saját magamnak kell megfelelnem, nem neked." Erről ennyit.
Angyali természetem van :P.... jah bocs, ez így hazugság, nem vagyok az a kedves lány, bár igaz, tudok tapintatos lenni, és jól eltudom rejteni az érzéseim, néha túl jól is. Csendesnek és ártatlannak látszom, de ez, kedves emberek, nagyon is a látszat. Meg tudom védeni maga, csupán csak kerülöm a felesleges konfliktusokat. Én a nyugalmat szeretem, nah jó azért jöhet egy kis izgalom is, de jobban szeretek nevetni, szórakozni, mint veszekedni, vagy verekedni. Asszem ennyi. :D
A töri is készül, de most a vizsgáimra készülök, plusz dolgozom. Amint kész a kövi fejezet, rakom is fel.

Hűűű a további fejezetek nem tudom mikor várhatóak. Nem ígérek semmit. Azért elmegy a történet.  :D XD

2. fejezet

Karához igyekeztem, szelíd, engedelmes, igazi áldás a farmnak. A sok csődör és pasas között elvesznénk egymás nélkül. Meg persze ott van Queen is. A tartása, kinézete miatt neveztem el régen királynőnek. A viselkedése hajaz Karáéra, viszont a férfiakat nem tűri meg a hátán, sem a közelében, kivéve a gyerekeket, őket imádja.

A fiúcska után, a következő gyermek libbent az istállóba. Vöröske kislány, haja két fonatban lógott a vállára, zöldes barna szeme vidáman követte a mozdulataimat, ahogy lecsutakoltam Karát. Mosolyogva néztem fel rá, ő erre közelebb merészkedve a karámajtóra tehénkedett. Úgy nézett ki, mint én gyerekként: valószínűleg kivasalva, tisztán adták rá a ruhát, ám nem maradt sokáig olyan. 

- Ezt majd én is csinálhatom? - kérdésére épp válaszoltam volna, amikor egy férfihang kiáltására lettem figyelmes. A kislányka elfintorodva vázolta, nagybátyja kissé dühös. - Elszaladtál előle, igaz? - huncut vigyora elég volt válasznak.

- Nah nyomás, szólj neki, hogy itt vagyunk. Nem szeretném, ha rám is mérges lenne. Mire a kislányka visszatért a rokonával, addigra végeztem. A fickó tényleg elég felpaprikázottnak tűnt, de szerencsére az ilyen alakokat simán lerendezem, ezeket szoktam megenni ebédre. Hehehe.

– Hol van a főnöke? – így egyből durr, be sem mutatkozik, azt sem várja meg, hogy üdvözöljem.

 Jól van, nem csak te tudsz csípőből tüzelni hapikám, nah erre varrj gombot! - Itt áll ön előtt. Miben segíthetek?

– Öö… én egy Robin Whitney nevű alakot keresek – kicsit visszább vett a nagy arcából, háhá.

- Ezzel az alakkal beszélget éppen. Még egyszer megkérdem, miben segíthetek? – Tanácstalanul vakargatta a tarkóját, nem nézve a szemembe. Höh, ebbe mi ütött?

- Bocsáss meg kérlek, a neved alapján azt hittem férfi vagy. Nos, hogy ez tisztázódott, még annyit, elég idős vagy gyerekek oktatásához? – leesett állal, teljesen szétcsúszva lestem ki a fejemből. Hogy mi vaaan?? Minek néz ez engem, tininek? Ráadásul letegezett.

- Huszonkilenc évesen, tizenhárom év tapasztalattal a hátam mögött elég érettnek tart unokahúga tanításához? – most az ő álla zuhant a földre. Igent hebegve, vörös arccal viharzott ki az istállóból. Vörös fejjel? Hogy egy férfi ennyire el tudjon pirulni, hihetetlen. Még csak azt se mondhatom, hogy a vörös haja miatt; hiszen köztudott, a vörös sörénnyel megáldottak - vagy átkozottak, ki hogyan látja - tudnak ilyen mértékben pirulni; mivel fekete színnel rendelkezik.

Melody - mert időközben megtudtam – döbbent nézett bácsikája után, akárcsak én, majd egymásra pislogva kidőltünk a kacagástól. Ilyet sem értem meg amióta beszélni és járni tudok.

Héé, nem vagyok kispályás, ha a gonoszkodásról vagy a férfiak zavarba hozásáról van szó, de azért ezen én is meglepődtem. Mennyinek nézett? Hmm… erre rákérdezek tőle, amint eljön a kislányért.  Jájj, nem jó ötlet, ha megint elvörösödik, nem bírom ki röhögés nélkül és attól tuti még vörösebb lesz, mint a rák, én meg a nevetéstől leszek az.  Majd kifaggatom Melt, biztos fog neki panaszkodni.

De tényleg, tizenötnek?! Nah, dupla annyi, egy év hijján, ami már nem számít egész évnek. Bár én nem kezdek el pánikolni, mint kedves jó rokonom, igen a bátyámról van szó. Most harmincnégy, ám nagyon jól emlékszem a hisztire, mit levert a bűvös harmadik X- es szülinapja alkalmával.  Fel is vettem videóra, sajna a fiúk, férfiúi szolidaritásból elvették, majd megsemmisítették, a lányok - értsd: Miu, Amanda, én - legnagyobb bánatára. Pedig de szívesen újranéztem volna.

Az óra remek hangulatban telt, nem gondoltam volna, hogy rokonlélekre lelek a gonoszkodás, és a csínytevés terén egy kislányban.

Az óra végeztével, megmutattam Melnek miképpen csutakolja le Karát. Azt is megtudtam, e tevékenység alatt, „drága” nagybátyja egyedülálló, fantasztikus munkája van - ezt Mel mondta így, még véletlenül sem én - a neve tök jó (Grimwoe Charl) és még jóképű is. Pafff. A padlóra kerültem, képletesen persze. A lányka elég átlátszóan próbálkozott párt keríteni kedves rokonának.  Aranyosan úgy tettem, mint aki belemegy a játékba, nem akartam kiábrándítani szegény kislányt.

Mikor befejeztük az állatok ellátását, cukin elbúcsúzott Karától, közben belépett az emlegetett egyén. Bólogatva hallgatta Mel magyarázatait, ellenben rá sem nézett, végig engem mustrált.  Borzongás futott végig a gerincem mentén tekintetének izzásától. Hoztam a szokásos tüneteket, úgy mint tenyér izzadás, belső remegés, erőteljesebb szívdobogás. Combjaimat összeszorítva kezemet zsebre vágva ácsorogtam egyik lábamról a másikra, színtiszta rémület kerített hatalmába a saját reakciómtól. Nem szoktam én minden fazontól begerjedni, felizgulni. Nagyot nyelve elköszöntem Meltől, a férfire csupán egy pillantást vetve. Ott hagytam a kétszemélyes társaságot, eltrappoltam az istálló másik végébe. Majd Andyvel egyeztetik az anyagiakat. Andy a szervező, különben is jobban ért az emberekhez, mint én. A nagy rohanásomat Light bokszánál fejeztem be. Megérezhette lelkiállapotom, mivel izgága természete jobban kiütközött rajta.

Felnyergelt Light-ot, kantáron kivezettem, pillantásra se méltatva Grimwoe-t. Ősidők óta az első pasi, aki kiváltott belőlem ilyen szintű vágyat. Szabályosan elmenekültem, pedig nem vagyok az a fajta. Néha elébe megyek a dolgoknak, nem futamodom meg előlük.

Miután kiértem a mezőre, minden gondot magam mögött hagytam. Light vígan vágtatva nyargalt a végeláthatatlan terepen.

Ezután a felkavaró találkozás után egy hétig nem láttam a fickót. Ám tett róla, hogy ne felejtkezhessek meg létezéséről.  Első nap egy csokor virágot kaptam tőle, mire felvilágosítottam telefonon, utálom a vágott virágokat. Erre, még aznap este küldött a kedvenc parfümömből egy üvegcsével. Akkor jött a futár, mikor Miu átjött vacsira. Az „aranyos” nőszemély vagy fél óráig nevetett az képemen. Következő nap testápoló érkezett, szintén a kedvenc illatommal, gyöngyvirág kivonattal. Miu két röhögés közepette kinyögte tőle kapott fülest a hapsi.

Elküldtem az ótvarba, mármint először a pasit, végül Miut, utána én is nevettem. Harmadik nap cd-t kaptam, baromi jó zenékkel. Negyedik nap chilis és mentás csokit, amiket imádok. Ohh istenem! Ez a faszi ki akar nyírni!?  Valamit tennem kell, de mit? – Filóztam hangosan.

Felhívtam életem megkeserítőjét. Második csörgésre felvette. Sajnos a csoki megzavarta az elmém. A szám és az agyam nem volt összhangban.

- Ha még egyszer csokit küldesz, imádni… akarom mondani, utálni foglak! - Imádkoztam nem vegye észre nyelvbotlásom, ám hiába. Kuncogva duruzsolt valamit, amit nem értettem, mivel a saját hülye elszólalásomon paráztam.  Hangja kitisztult, aminek hálás voltam.  – Holnap elvihetlek valahová? Ígérem tetszeni fog.

- Nem! – Vágtam rá és kinyomtam a hívást. Úgy dobtam el a telefont, mintha valami undorító csúzsómászó lett volna. Szerencsére a készülék a kanapéra esett. 

A hétvégéig ment a huzavona, egészen szombatig. Addigra az idegeim cafatokban lógtak, a fiúk rátettek plusz egy lapáttal. Szóval reggel még csak-csak rendben mentek a dolgok, délben kiosztottam a bandát, ám estére már herótom volt mindenkitől. Mr Hólyag alias Grimwoe, megjelent a verandánkon, amit a skacok díjaztak velem ellentétben. Egyetlen szó nélkül bezárkóztam a szobámba, összepakoltam két napra való cuccot, kimásztam az ablakon és elszöktem, amit kamaszkorom óta nem műveltem.

Olyan gyorsan nyergeltem fel Light-ot és húztam el a csíkot, mint még soha. Egyetlen embernél lelhetek együttérzésre, Gapponinál, az öreg remeténél. Nagyon nagy ritkán beszél, ám ha megszólal mindig valamilyen bölcs tanácsot ad.

Most sem faggatózott, csak intett a fejével, fáradjak beljebb. Kicsi háza van a birtok déli csücskében, már nagyapám idejében is itt élt. Barátságos, otthonos légkör fogadott, lágyan ropogott a tűz a kandallóban, az kanapé előtt lévő asztalon mentatea gőzölgött két bögrében. Úgy tűnik már számított az érkezésemre. Ez a másik furcsasága, mintha előre látna dolgokat, persze nem beszél erről, de az ilyen jelekből mindig tudom.  Levetettem magam a kanapé bal sarkába, a csizmámat még a bejáratnál hagytam, így kényelembe helyezkedhettem. Gapponi felém nyújotta a bögrét, közben tekintetével kedvesen végig simogatott. Mivel soha nem ismertem a nagyapámat, ő helyettesíti számomra.

Befészkelte magát a kanapé másik sarkába, és mosolyogva meredt a tűzbe.

Mások számára úgy tűnhet, arra vár öntsem ki a szívem, de én tudom, nem vár semmire, egyszerűen csak élvezi a csendet, a társaságomat szintén, még akkor is ha nem váltunk egyetlen szót sem. Ez kell a hangzavar, tömeg, és a fiúk szívatásai után. Már gyerekként értékelni tudtam ezeket a csöndes, békés órákat. Néha napokat töltöttem el vele, esténként kiültünk a csillagok alá és mesélt nekem. Imádom a hangját, igaz csak nagyon ritka alkalmakkor hallhatom, de olyankor elvarázsol. Nem szimpla meséket mondott, legendákat, a régi korokból. Az életéről nem beszél, én meg nem faggatom, ő se engem. Kimondatlan kompromisszum ez közöttünk.

Vannak elszólalásai, amiktől hátast dobok néha, ám általában csöndesen éldegél.

A tűzbe bámultam, amikor megszólalt.

- Rád hagyom a házat - a szavaitól megremegett a bögre a kezemben és kiloccsant a tea. Rosszallás nélkül nyomta a tenyerembe a szalvétát, hogy feltöröljem a kilötyögtetett folyadékot.

- Gapponi kérlek, ne mondj ilyet, nem akarom. Még sokáig velünk leszel.

- Nézd kicsi Aurora – amikor megszólal, mindig a középső nevemet használja, szerinte az jobban illik hozzám.  – Nem leszek már fiatalabb, kilencven éves elmúltam.

- Nem látszik rajtad – tényleg nem lehet róla meg mondani, ötven vagy több, kortalannak tűnik, ezt már kislány fejjel is láttam. Magassága eléri a száznyolcvan centit, nem egy kétajtós-szekrény, azért nagydarab. Nincs szakálla, nem szereti. Haja még fekete, dús, rövid viszont inkább kócos hatást kelt a frizurája. Vonásai nem torzultak el, bőre barna a napon végzett munkától. Nem tudom, hogy csinálja. Sokszor rákérdeztem már, ám mindig csak sejtelmesen mond valamit és kész. Bár szerintem nem foglalkozik a világ negatív oldalával, a saját életét éli, nem érdekli a stressz, a rohanás, a szövegelés, minimális beszédre törekszik, csak a lényegre szorítkozik. Olyan ételeket eszik, amit ő maga termel, dolgoz fel. Nem kell neki a pénz, csak annyit költ amennyit feltétlenül szükséges.

- Nem akarom, hogy elmenj, a házat sem akarom! - Hisztiztem, mint egy ötéves.

- Dehogynem akarod a házat. Nem vitatkozom veled, lányom. Tudom, ijesztően hangzik, de az én időm lejárt - letette a kezében tartott bögréjét és közelebb hajlova megfogta mindkét kezemet.

- Figyelj, vagdalkozhatsz, csapkodhatsz, sírhatsz, átkozódhatsz, elküldhetsz a pokolba is, attól ez a tény, tény marad. És a döntésem se változik meg. Ez itt mind téged illett – mutatott körbe egyik kezével.  Szememet elöntötte a könny, amint elképzeltem ő már nem lesz itt. Átöleltem a derekát, vállába fúrva a fejem. Újra gyereknek éreztem magam, ő meg csak ringatott a karjában, hogy kiadjam a feszültségemet. Elmeséltem, miért szöktem meg a főépületből, mi nyomaszt már hetek óta. A történetem végén ítélkezés, vagy egyetlen szó nélkül leoltotta a villanyt, betakart és hagyott a kanapéján aludni.

Napok óta most aludtam végig az éjszakát álomtalanul, békésen. Pedig nagyon jól tudom, tegnap este minden egyes szót komolyan gondolt. Ha nem is holnap fog meghalni, maximum fél évet lesz még velünk.  Nyögve nyújtózkodtam, megérezve a kávé összetéveszthetetlen illatát máris felpattanva tettre készen vigyorogtam. Hónapok óta nem éreztem ekkora erőt, akaratot magamban.

Felkaptam a tegnapi bögrémet, amiben most a fekete nedű illatozott. Kiittam a kávét, s jókora löketet kaptam vele a mai napra. Körbetáncolva a helyiséget, eltöprengtem Gapponi szavain. Ez itt mind téged illet. Igaza volt, tényleg engem illet. A ház ő maga, mindent, ami itt megtalálható, maga készített, kivéve a kanapét, azt én ajándékoztam neki. Mikor elmegy nem hagy egyedül, vigasz nélkül. Ő ezt, a nyugalom kicsiny szigetét adja nekem.

Gapponi keresésére indultam, bár nem sokáig kellett kutatni utána, a kertjéből jött oda hozzám. Vigyorom láttán ő is mosolyogva lépkedett.  Elém érve homlokon csókolt majd csendesen, ám még mindig mosollyal az ajkán kikerült és cseppet sem sietős lépteivel bement a házba.  Én kint maradtam, élvezve a napsütést, a szellő simogatását.

Semmi kedvem nem volt visszatérni a főépületbe a többiek közé. Így hát Gapponival töltöttem a napot csendesen, szavak nélkül, még is vidáman. Ám másnap elérkezett az ideje a hétköznapokba való visszalépésnek. Nehéz szívvel köszöntem el az öregtől, féltem most láthatom, ölelhetem, beszélhetek vele utoljára.

Azt hiszem kár volt parázni, Charl „úrfi” nem jelent meg többször a küszöbömön.Viszont a rákövetkező napon történt valami. 

- Ez a Paradise Ranch. Miben segíthetek? – az orrnyergemet dörzsölgetve fogadtam a hívást. Tiszta bolondokháza volt a délelőtt, a délután sem ígérkezik habkönnyűnek. Dimitre anyja, Farrah partyt akar adni, itt a ranch-on, erre a fiúk elhúzták a csíkot a farm legtávolabbi csücskébe valami munkára hivatkozva. Pfff, hiszi a piszi. Van elég munkás a farmon, de mindegy. Inkább eltűnnek balfenéken, csak ne kelljen részt venni a szervezésben, a buliban már benne lennének. Fenéket! Vááá vissza a híváshoz. Bocsánatot kérve kérdeztem újra mit óhajt a telefonáló.

- Robin te vagy az? – a hangra majdnem dobtam egy hátast. Ez Grimwoe Charl vagyis, Melody nagybátyja. Folyton kikezd velem, amit nem díjazok, mert hát Whitney vagyok, azaz, nálam semmi sem megy könnyen, ráadásul túl gyanakvó a természettel áldott meg az ég. Meg ki szereti, ha úgy udvarolnak neki, hogy felsorolják a hibáit, és át akarják formálni. Vagy elfogadnak, vagy nem, köztes megoldás nincs.

- Nem, egy boszorkány vagyok és megszálltam Robin testét. Ki más van a négy fal között, telefonon lógva, ilyen szép időben? – valamelyik nap pont azt mondta, tetszik neki a szarkazmusom, persze akkor, ha nem rá irányul.

- Tudod, hogy utálom amikor így beszélsz! – Nah tessék, mit mondtam?!

- Grimwoe, egy csomó meló szakadt a nyakamba, nem érek rá szövegelni. Mond gyorsan – kezdtem besokallni, ami a hangomon is hallatszodhatott, mert szabadkozva le akarta tenni. – A pokolba Grimwoe Charl, ha már meg mertél zavarni, regéld el, de kurva gyorsan mit akarsz, különben kitekerem a nyakad.

- Ejnye Whitney kisasszony, hát illik így beszélni a jó barátjával? – hangja olyan mélyen csengett, amiről nem hittem, hogy lehetséges. Fújtatva hátradőltem a székemben.

- Mondod, vagy leteszem – hintázva a székkel magam alá húztam a lábam.

- Ma este vacsorázni megyünk.

- Bazd meeeg! – Visítottam ahogy felbuktam a székkel. A telefon lerántva magammal feküdtem a padlón, számba véve sérüléseimet.

- Mi történt? Csattanást hallottam. Robin, csak nem felborultál a székkel? – kacagása sajnos most nem fakasztott nevetésre, sokkot kaptam. Hányszor utasítottam vissza az elmúlt két hét során? Vagy százszor, erre csak úgy mellékesen bejelenti, vacsorázni megyünk. Hogy a fenébe jutottunk idáig? Már nem vagyok ijesztő, sem elég gonoszkodó a férfiaknak? Mazochista ez a pasi, azt szereti ha „beletaposnak”, vagy mi a szösz? Csúcs, eszméletlen!

- Akkor hatra érted megyek.

- Charl vetted a nem szó jelentését? Mert nekem NEM úgy tűnik. Felőlem oda mész ahova akarsz, én azonban nem megyek veled sehova. Nem vagy az esetem haver. Most le kell tennem, sok a dolgom.

- Oh, Robin hazudj csak magadnak, engem nem versz át. Hatkor ott leszek nálatok - nevetése volt az utolsó, amit hallottam mielőtt megszakította a vonalat, ami feldühített. A földhöz vágván a kagylót, őrjöngve pattantam fel. Életemben először aratott győzelmet felettem egy faszi.

- Nah jó, a meccsnek nincs vége húsom, nem ismered te még a Whitney gonoszkodást és vérmérsékletet – fenyegettem meg a mutatóujjammal a padlón heverő szerencsétlen vonalast. Bár elég nevetséges látványt nyújthattam csípőre tett kézzel, ujjamat lengetve egy telefonra. Ki is tört belőlem a röhögés. Miu így talált rám: görnyedten, hasamat fogván könnyesre kacagva magam.

- Ro, mi a francot művelsz? – Hitetlenkedő vigyora láttán elkapott a görcs, alig jutottam levegőhöz. Beszédre képtelenül, mutogatással próbálkoztam. Hát mit ne mondjak, nem vált be túlzottan.

- Robin, mesélj hagy röhögjek én is.

Bal kezemmel a hasamat fogva, jobbal felállítottam a széket, és visszaraktam a telefont a helyére. Mire lecsillapodtam, Miu már helyet foglalt a kanapén.

Hol is kezdjem. Jah a történetet most nem hozom, ki akartam javítani benne egy részt, de még nem jutottam el oda. Bocsi, ezen a héten nem sem lesz friss.
Jah a szerelmi életem egy nagy katyvasz, katasztrófa. Vállat vonok, most nem igazán érdekel. Vizsgák miatt jobban pánikolok, pedig már kétszer is átestem ezen a parán. Ott van a szakmai vizsgám, és az érettségim is.  Nah jó az nem igaz hogy nem érdekel. :D Nem tudom mihez kezdjek. Azt hiszem van problémám elég, úgyhogy van min agyalnom a szerelmi életemen kívül is. 
Önértékelésem mínuszban van, így a bátorságom is elhagyott, ez az én nagy bajom. Az előző kapcsolatomra rám ment az egészségem is. Ki jött az ekcéma a hátamon és a vállamon. Nagyon nem hiányzott. Már régen jött elő utoljára, ilyen durván. Ráadásul méregtelenítek, és tök jó kis pattanások is előjöttek, szuper :S  hatalmas, remek. Nah jó abba hagyom a hisztit. Néha önmagamat is letudom fárasztani, persze átvitt értelemben. Oké, lépek aludni, bár eléggé fel vagyok pörögve, szóval kissé nehézkes lesz az elalvás. 
Bye-bye. 

DÜHÖS. VAGYOK. DE. NAGYON.

Húúú olyan mérges vagyok. Elegem volt abból, hogy én vagyok a rendes lány, aki kedves mindenkihez, még akkor is tud tisztelettudóan válaszolni, amikor legszívesebben behúzna egyet a másiknak. Belefáradtam abba, hogy eljátsszam minden rendben, mikor SEMMI SINCSEN RENDBEN! Elég volt abból, hogy folyton bizonygatnom kell a döntéseimet, és megkérdőjelezik szavaim komolyságát. Igen van, amikor humorosra veszem a figurát, de ha valamit komolyan eldöntöttem, akkor az úgy van. 

Barátaim még mindig feltétlen bizalmamat élvezhetik. Ám akinek a döntéseim, vagy a mondandóm nem nyeri el tetszését, az szabadon távozhat az életemből. Vannak hibáim és sokszor hibázom, de könyörgöm, emberből vagyok. Miért az én életemben kell vájkálni, a ki*szott életbe! Mi a francért nem tudnak az emberek a "saját házuk táján sepregetni"? Fúúúúúúú!!!!!!! 

Azt hiszem mára kiadtam egy keveset a frusztrációmból. Van még bennem egy jókora adag, de fáradt vagyok dühösnek lenni. 

Holnap frissítem a történetet, most már ideje volna. Jah és kicsit megkésve, de mindenkinek boldog Valentin napot. Bár én személy szerint nem tartom nagyra ezt az ünnepet. Ha valaki szerelmes és viszontszeretik minden napnak Valentin napnak kellene lennie, hiszen nem csak ezen a jeles a napon szeretjük a párunkat. Mindegy. Remélem nem gyalogoltam bele senkinek sem az érzékeny kis lelkivilágába. Néha úgy érzem olyan vagyok, mint az elefánt a porcelánboltban.

Kieresztettem a gőzt.

Nem igazán szokásom panaszkodni, úgyhogy mielőtt mégis megtenném, ( jobban mint eddig) inkább megyek aludni. További szép estét mindenkinek. 

Bye-bye