Nem bírom tovább. Képtelen vagyok tovább nézni a szenvedést, a pusztítást. A kislányom itt alszik mellettem, békésen, biztonságban. Ezért csendben, hang nélkül sírok, folyik a könny a szememből. Félek, ha zokognék, felébredne és megrémülne.

Komolyan elfáradtam lelkileg. A hit megingott bennem, az utóbbi pár hétben, hónapban. Az emberekbe vetett hitem rég elillant már. Tudom duális világban élünk, de azért egyensúlyba kerülhetnének a dolgok végre. Nem akarom senkire kényszeríteni a véleményem, nézőpontom, de ami sok az sok. 

Eddig csendben néztem, hogyan esnek egymásnak az emberek, csak mert egyiknek ez a hite, a másiknak meg az.  Elveszik a civilizált viselkedés, helyette dühödt arroganciával, nyáltól fröcsögve, lassan embernek sem nevezhető egyének ontják magukból okosságaikat. Nem látok normális vélemény ütköztetést, logikus érvelést. Ma egymás sárba tiprása a menő. Ajvé. Aki nem akar, idézőjeles véres kést a torkának, az csendben van, inkább értelmesebb dolgokkal foglalja el magát.

Ám van, amikor nem lehet csendben maradni, vétek hallgatni. Csak sajnos a kisember hangja halkul a külvilág nagyon hangos zaja mellett. Vagy nem akarnak meghallani. Vannak selektív hallású humanoidok.

Kezd nehéz lenni a várakozás. Tudom, valakiknek még nehezebb, régebb óta nem talalkozhatott, érintkezhetett a családtagjaival. Szeptember óta nem láttam az édesanyámat, édesapámtól elbúcsúzni sem tudtam, ott sem lehettem a gyászmisén. [Hamvasztást akart, temetés nélkül, teljesítettük az utolsó akaratát] Fáj, mert elválasztanak a családom másik felétől, a barátaimtól is. Megfosztják a kislányomat a nagynénjétől, a nagymamájától.

Kitartok, míg erőmből telik, nem tudom meddig. A pici lányom előtt erősnek, vidámnak mutatom magam, belül azonban lassan úgy érzem darabjaimra esem. Erősnek kell lennem, családomnak szüksége van rám. Én vagyok a bástya, a menedék, a biztonság, az otthon.

Boldog vagyok itt, a Skót felföldön, és a kislányomnak ez az otthona is. Olyan okos, ügyes picúrka tündért kaptam a sorstól, imádom őt. Bármi lesz a jövőben, bárkivé válik idővel, a szeretetem soha el nem múlik, mindig feltétel nélküli marad.

Oly furcsa számomra, ez a fajta aggódás valaki jólétéért. Sosem éreztem ezt, addig míg anya nem lettem. Igyekszem kordában tartani félelmeim, hogy gyermekem biztonságban, egészségben, szeretetben, vidámságban, boldogságban, békességben, szabadon nőhessen fel. Önálló, sikeres, egészséges, boldog felnőtt váljon belőle. Mert végsősoron ez az, ami motivál anyaként.

Most nézem csak, egy éve nem írtam ide. Sajnálom. Igyekszem felzárkózni.

Legyetek egészségesek, kitartóak. Maradjatok kedvesek és bátrak ebben a káoszban is. 

Bye-bye